Dubai élménybeszámoló, kalandtúra 1.
Olykor a szegény (kis keresetű) ember is eljut a legőrültebb ötletek miatt az olajsejkek gazdag országaiba, aztán rájön, hogy kár volt fáradni, de akkor már mindegy.
Február 19-en 13:45-kor felszállt a repülőgépen Isztambul felé. Örültem neki, hogy anyukám kijött Ferihegyre, így gyorsabban telt az idő a gép indulásáig. Leszállás előtt elszundítottam, mire a mellettem ülő kedves magyar házaspár közölte, hogy nyugodtan aludjak meg, már a harmadik kört tesszük az isztambuli reptér felett, mert ebben a hóviharban nem engednek leszállni.
(A reklám helye: ajánlom mindenkinek figyelmébe a török légitársaságot, remek kaját adnak.) Mi következik ebből? Felszállni sem engednek majd… és így is lőn. A kedves házaspár egyébként Bangkokon keresztül Vietnámba tartott.
Febr. 20. Szerda
Helyi idő szerint hajnal 2-kor kellett volna megérkeznem, ehelyett hajnal 5 is elmúlt mire Basillal találkoztam. Még teljesítettem a rám bízott feladatot, miszerint kifelé menet a Duty Freeben vennem kellett 1 üveg Johnny Walker Black Labelt, 1 karton dobozos és 1 hordó Heinekent – az alkohol beszerzés itt nem könnyű. Csoda, hogy teljesíteni tudtam maradéktalanul, miután holt fáradtan megszereztem az eredeti vízumom, túljutottam a retina scanneren és 1 árva szót sem értettem a fehér dzsellabiaba öltözött úriember kérdéseiből, pedig állítólag angolul beszélt. Végül is kiderítettük, hogy afelől érdeklődik, hol fogok lakni. Tudtam én a címet? Rámutattam a vízumon lévő címre, amiről később kiderült, hogy Basil munkahelyének címe. Sebaj, nem faggatott tovább. Kicsit aggódtam, mert előttem lévő sráccal felhívattak a szállásadót, sokat kérdezgették.
Mire a lakásba értünk, már mindenki ébren volt, a Muezin hangja töltötte be az utcákat és a szobákat. Ibrahim otthon imádkozik. Kommunikációs nehézségem vele nincs, hiszen tökéletesen beszél magyarul, a többiek angolságához pedig hamar hozzászoktam. Az én angol tudásom csak lefelé épül, mert ha bonyolultabb mondatszerkezetet használok, nem értik meg. Csak az indiaiakat nem értem. Kb. a 90 %-a az ittenieknek az indiai, 8 % a helyi lakos (amennyiben az egész Arab-félszigetről érkezőket beleszámítjuk), a maradék 2 % nagy része pedig ferde szemű. /Majd próbálok kapcsolatot építeni leendő utazásimhoz./
Basilek az óvárosban (Bar Dubai = régi Dubai) laknak, ahol turisták nem fordulnak meg. Az a jo, hogy csak nagyon megnéznek, de hozzám szólni senki nem mer. Basilt jobban megnézik, mint engem, hogy nem a saját vérével keveredik, s talán egyszerre van elítélés és irigység a szemükben. Miután kikosarazta az unokatestvér házassági ajánlatát, ez a családi viszonyoknak nem tett jót. Persze mi mulatozunk ezen, de itt eléggé komolyan veszik. Rájöttem, hogy rólam nem lehet megmondani, hova, miféléhez is tartozom. Már Ferihegyen külföldinek néztek, s miután a “kedves” biztonsági ellenőrt felvilágosítottam, hogy magyar vagyok, meg zordabbra váltott. Párizsban rendszeresen franciának néztek. Annak örülök, hogy nem látszik rajtam semmilyen rasszjegy. Basil pedig abszolút arabnak néz ki, pedig ha tudnák, hogy édesanyja zsidó volt. A vízumkérelmembe is az volt beirva, hogy keresztény vagyok).
Szóval, míg a család reggeli ritualejat vegezte, addig én gyorsan kipakoltam az ajándékokat, majd végigvágódtam az ágyon, ahol délutánig aludtam. Csak később tűnt fel, hogy mennyire kényelmetlenül kemény nekem az ágy, állandóan fáj a derekam és a nyakam, hason se tudok aludni (pedig úgy szoktam), mert nyom. Basil egyébként azzal fogadott engem, hogy büszkén mutagatott 1 csomag WC-papírt – nem csoda, ha kérdőn néztem rá. Ugyanis itt csak a bidét használják, mondta, neki is nehéz volt megszoknia, tőlem ezt nem várja el. A mindennapi élet kis apróságai, melyek komfortosabbá teszik számunkra napokat. Állítólag a család már 1 héttel az érkezésem előtt azon aggódott, mit fogok enni, hiszen nem vagyok oda a húsért, nem szeretem a túl fűszeres kajákat. Itt csak ezek vannak.Vidaad a kedvemért nem tesz mindenbe csilit. P maga 1 pizzára rátesz 1 üveg Erős Pistát, majd közli, hogy nem csíp. Az volt a kérés, hogy olyan paprikát vigyek, ami tényleg erős. Anyu, köszi a beszerzést, mert meg volt vele elégedve, meg ő is felszisszent ahogy beleharapott. 1 kis tányér salátába belevágta a macskapöcse paprika (bocsi, en nem tudok másik nevet rá) felét, az egész zacskó szárított erős paprikát pedig összetörte és abból készített öntetet. 1 egész zacskóból!! Meg se mertem kóstolni. Egyszer kóstoltam meg a salátát, s órákig nem kaptam levegőt. Így is eléggé házi sárkány vagyok, nem kell, hogy még tűzokádó is legyek. Ibrahim nagyon orult a 2 uveg Unicumnak. A csokit viszont elneztuk apu, mert konyakos meggy volt a kozepen es azt Zenuba nem ette meg. A család nő tagjai nem nyúlnak alkoholhoz (Ibrahim pedig cukorbeteg), így mi Basillal 2 nap alatt megettük a desszertet, fincsi volt. Zenabnak persze odaadtam az egyik tábla Milka csokit, ha jol viselkedik, megkapja a többit is.
Azt hittem, nem nagyon fogok tudni miről írni, de hát a grafománságom előtört. Egyben biztos vagyok: anyukám kinyomtatva leteszi apukám elé, s ő az utolsó betűig el fogja olvasni. Öcsém is azt mondta, hogy sok fotót és élménybeszámolót kér. Íme.
Időnként elkalandozom, de azért visszatalálok. Tehát, nem sokkal ebéd előtt felébredtem. 3 óra körül szoktak ebédelni, addig nem esznek semmit. Én se szoktam reggelezni, s pont elég nekem 1 nagy pohár narancslé és 1 tejeskávé reggelire. Nekem külön odakészítettek tányért és evőeszközt az asztalra, mert ők kézzel esznek a közös tányérból. Én mindig is szerettem kézzel enni, de kiderült nem is vagyok olyan ügyes, utóbbi 2 napban kezdek visszatérni a kanálhoz, mert a salátával bénázom. És nem csak odahaza esznek kézzel, hanem minden éttermi egységben. Az asztalra csak 1 nagy neiltont terítenek rá, ami úgy néz ki étkezés után, mint 1 kis disznóól. Viszont alig van mosogatni való! Ebédhez ülnek le közösen enni, majd késő este és a közbenső időben csinálnak maguknak kaját. Este rendszerint az ágyban eszegetnek TV nézés közben. Ki vannak akadva, hogy én nem vacsizom (és sosem tévézem). A Mama folyamatosan fel akar hizlalni, itt sem nagy divat a soványság (ahogy Brazíliában sem volt). A férfiaknak a tekintélyes pocak nem hiányozhat.
Ebéd után elkísértem Basilt a vezetés órájára (azóta már túl van sikeresen a rutin vizsgán), én pedig a kikötőnél sétálgattam 1 órát. Késő este elmentünk kocsmázni, 1 szálloda bárjába ültünk be. A sör mellé hoztak a savanyúságot és a pattogatott kukoricát. Nagyon sok bár van, ahol lehet szeszes italt fogyasztani, de a Liquer boltokban csak engedéllyel lehet vásárolni, ami igen kevés embernek van. Ibrahimnak sincs, ezert kellett a reptérről vinnem.
A Dubai szállodák részletesebb, kereső ajánló magyarul: szallashelyek-utazas.info/dubai-vilaga-2-resz/, cikksorozat része a hotel-repülőjegy tipp blog portálon.